+36 62/281-219

“Négy férfi gatyában” zenés vígjáték március 19-én az Aranyszömben

2019. március 19. (kedd) 19 óra


Marc Camoletti: Négy férfi gatyában


zenés vígjáték két felvonásban


(Pesti Művész Színház)

 

VEGYE MEGY JEGYÉT ONLINE IDE KATTINTVA!

 

 

 

Ha egy darabban négy nő él egy lakásban, abból béke sose lehet! Mert ha a háztulajdonosnak a példának okáért mondjuk táviratot van kedve feladni, biztos, hogy az albérlőknek, de még a szobalánynak is kedve kottyan ugyanazt megtenni. Ki a lakást akarja kiadni, ki önmagát eladni. Van aki modellt keres a festményéhez, a másik meg tanítványt a zongorához. A megszólított urak pedig érkeznek is szép sorban. De, hogy nem abban a sorrendben, ahogyan azt a hölgyek várják, abban biztosak lehetünk. Főleg, ha az írót Marc Camolettinek hívják, és nem más ő, mint korának legnagyobb bohózat szerzője. A keveredések, félreértések hahota fakasztó ötletei pedig üzemszerűen dőlnek az író tollából. Mint a néző a nevetéstől. De addig nem szabadulhatunk az őrülettől, míg „legatyásodva” minden kandúr a párjára nem lel. Gyorsan elszalad az a két fergeteges felvonás, és mire a csomók kibogozódnak elfelejtjük minden hétköznapi búnkat, bajunkat.

 

VEGYE MEGY JEGYÉT ONLINE IDE KATTINTVA!

 

Színházjegyek 3.500 Ft és 3.000 Ft-os áron kaphatók az Aranyszöm Rendezvényházban munkanapokon 8-16 óráig, ahol bankkártyás és Erzsébet Plusz Kártyás vásárlásra, illetve Erzsébet Ajándék és Kultúra utalvány beváltására is van lehetőség (tel.:62/281-219);
0-24 között a Thermál Panzió recepcióján, ahol bankkártyás és Szép kártyás vásárlásra van lehetőség;

valamint online a rendezvenyhaz.morahalom.hu weboldalon.


A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

Hozzászólás


− egy = 5